Ma délelőtt Funchal séta volt betervezve.
Kocsi ment a parkolóházba, aztán lehet kószálni a kellemes utcácskákban. Az utcán parkolással az kísérletezgessen, akinek már van némi gyakorlata, mert van fehér, kék és sárga színnel jelzett parkolóhely. Ha nem megfelelőbe teszed az autót, akkor pénzed egy részével az önkormányzatot fogod támogatni.
Lehet találni ingyenes parkolóhelyet is, hiszen a madeiransok a leglehetetlenebb helyeken is otthagyják az autóikat. Az amit szabad Jupiternek azt nem szabad a kis ökörnek mondás jegyében, ne hidd azt hogy te is bárhol parkolhatsz.
Ha zúdulsz le a hegyről huszonöttel és a visszapillantódban csak egy óriási hűtőrács látszik a mögötted jövő buszból, és a sziklafalra tapadva próbálsz a négy méter húsz centis úton helyet hagyni a szemből jövőnek - bármikor ott teremhet előtted egy parkoló autó.
Nekik van valamilyen leíratlan szabályuk arra, hogy hol lehet megállni és hol nem. Legalább olyan bonyi mint némelyik többsávos körforgalmuk, ami felülről lefotózva inkább tűnik egy ponchó szabásmintájának, mint útburkolati jelnek.
Minap megálltunk egy olyan helyen ahol kresz szabály nem tiltotta a megállást. A mellettünk levő szabad helyen egy nyergesvontató driftelve is elfért volna, amikoris megérkezett Páolo, akinek az egója beleszorult egy tizenöt évvel ezelőtt még piros ezerkettes Fiat-ba. A kasztniból derékig kilógva, ordítva kioktatott minket, hogy nem felel meg az ő elképzeléseinek a mi várakozási stílusunk, miközben vette a sodrós jobbost bő negyvenes tempóval..
Én azt vártam mikor billen fel a kanyarban haladó szerkezet, mivel Paoló jelentős része a kocsin kívül volt, az ablakkeretben valahol a mellbimbók magasságában megszorulva. Gabin láttam hogy méltánytalan sérelem érte, orrlyukai kitágultak és kicsit másképpen vette a levegőt. Én tudom, hogy ilyenkor jobb távolabb menni tőle.
Ha Paolóban lett volna annyi fing, hogy megáll és a mondókáját úgy mondja el, hogy meg is értsük, akkor esélyes lett volna arra, hogy ma a hátán fekszik és a családja ott énekel körlötte.
Szóval azért vannak helyek ahol a legnagyobb kedvességgel sem tudsz megfelelni egy másik embernek. Ez a dolog nagyon nagyon nem vonatkoztatható a madeiransokra és úgy általában a portugálokra, akik azért végtelenül kedvesek tudnak lenni.
Paoló szerintem nem mosta meg a chilis kezét mielőtt pisilni ment, úgyhogy egy perc múlva el is feledtük.
A termelői piac aljában a halasoknál hasznos dolog a szájmaszk, mert benn tartja a hányást és nem lesz koszos a pólód. Amíg Ági Teókának mutogatta a döglött halakat addig Gábor odafenn próbált tágra nyitott szájjal a lehető legtöbb oxigénhez jutni.
Nem is értem mi baja van a büdös halakkal. A disznó sem rózsa illatú, hogy a csirkeólról ne is beszéljek.
Ebédre Faja dos Padres lett a célpont.
2015-ben isteni volt itt a kaja, fantasztikus a hangulat. 2016-ban cserélődött a konyha személyzete, majd az ezt követő években a az étlapon is elkezdtek egyre nagyobb számok megjelenni.
Mivel tudtuk hogy az ételek nem a legjobbak és ráadásul drágák is, felmerülhet a kérdés: "akkor miért mentél oda?"
Nos Faja dos Padres érdekes hely.
Ez a tengerpart vagy hajóval vagy telefericoval közelíthető meg, állítólag más mód nincs rá. Mondjuk a lent levő kanalas rakodógép és az egyéb munkagépek nem valószínű, hogy hajón érkeztek volna, de ez a hely szempontjából mellékes.
Régen ide a sziklafalhoz rögzített lifttel lehetett lejönni, igencsak félelmetes körülmények között. Lenn van egy nagyobbacska ültetvény és két szállás lehetőség olyan embereknek, akiknek magányra van szükségük. Van itt egy étterem is, ami mint fentebb írtam, nem nagyon jó.
A hely tulajdonosa kitűnő üzletember lehet, hiszen ehhez a 2015-ben még csoffadt kerthez megigényelt egy EU támogatást, mezőgazdasági drótkötélpályás felvonóhoz. A támogatást meg is kapta.
Kivonultak Herr Precizék Németországból és ide tették ezt a Telefericot:
Amikor kijött az EU-s ellenőrző bizottság, meglepetten tapasztalták, hogy a drótköteles felvonóban, bizony nem banánok utaznak, hanem turisták és bizony tejelnek is rendesen - koponyánként tíz eurót.
EU mérges lett és azt mondta: add vissza a lóvét!
Szerintem ezért kerül odalenn az étteremben egyetlen szelet - finoman fogalmazva is szarul elkészített - marhaszelet 17 euróba. A konyhán elkészített marhasültet nem tudod olyan kis darabra nyiszatolni a késsel, hogy könnyező szemek nélkül le tudd nyelni. Vissza se nagyon mered küldeni, mert az összes nagy kés benn van a szakácsnál és itt meg még elmenekülni se tudsz, hiszen a telefericós is a cég embere.
Tulajdonképpen a lejövetelünk célja az volt, hogy drónozzunk itt is egyet.
Nem volt olcsó mulatság, de ha nyaralok nem vagyok fukar.
Amikor felértünk a felső állomásra, akkor éppen daliás ipari alpinista fiúk dolgoztak az állomáson. A telefericót kezelő hölgyek annyira el voltak foglalva a kanok figyelésével, hogy nem vették észre, hogy a kabinban ott hintázunk négyen. Gabi méltatlankodott, mi meg röhögcséltünk és vártuk mikor vesz minket észre a kezelő csajok valamelyike. Amikor az egyik végre levette a szemét az izmos alpinista popókról halkan felsikított és a szájára csapott majd rohant ajtó gombot nyomni.
Hazafelé Riberia Brava felett megálltunk egy kilátóban.
Itt áll a helyi Üvegtigris, gondolom itt múlatja az idejét néhány erős fiatal, mert a hely itt is le van rombolva, a korlátok hiányosak, töröttek. Mondjuk sokan nem is tudnak erről a kilátóhelyről, pedig szép a kilátás a városra.
Hazamentünk és lustálkodtunk.
