A hazautazás napjának reggelén az ember nem ébred túl vidáman.
Előttem a sok nyűg, ami az utazással jár, covid ide, covid oda.
Lisszabonban délelőtt tízkor 14 fokot ír a hőmérő, de szerintünk sokkal melegebb van. Kiülünk a parkba sütkérezni a jó meleg napsütésbe. Feltűnően sok fiatalon van szájmaszk. A maszkosdit lazábban vevő emberek inkább a 40 év körüliek, öreg trottyként meg csak mi vagyunk az utcán.
Gáborék bepakolják az autóba a bőröndöket, majd rollerezni hívnak. Mondják maradt még pár euró a tegnapi accountból azt lerolizzák. Nézem a telómat, és látom ott van rajta még egy ötven, és jómagyarként beindul a kapzsizmus és egy perc múlva már én is repesztek.
A rollerezés nem olcsó. Percenként 15 eurocent azaz 54 forint, és ha állsz egy piros lámpánál két percet, bizony az óra ketyeg. Otthon a kis VW e-Up villanyautó alig kerül valamivel többe.
Roli közben hallom a telefonomból a hangot, ami a banki tranzakciókra szokott felhangzani. Csak megállok és megnézem, vajon ki viszi a pénzem. Látom, hogy rolis cég próbál sikertelenül lehívni összeget a webkártyámról.
Höhö, azon mindig csak annyi van mi épp elég az aktuális tranzakcióhoz. A roller viszont nem áll le, vígan robog a hájammal tovább. Vennem kell egy cabriót, mert ez a hajlobogtatás a szélben egész jó móka.
A mikor beteszem a parkolóba a gépet az rollerezhető egyenlegem szép mínuszban jár. Nos ez így is marad jövő évig.
A lisszaboni szállásunk a Le Jardin volt, amit nagyon megkedveltem. Az ingyen parkolás itt elég szép megtakarítás, ugyanis Lisszabonban éjjel egyig fizetős a fizetős.
Három órával a gép felszállása előtt elindulunk, mert még kell tankolni, autót leadni, self chekinezni, mert a TAP intézi a Lufthanzás jegyet is és ahhoz nem küld ki pkpass-t csak egy rokkant pdf-et.
A pogyófeladás is önkielégítős, így azzal is kell vacakolnunk, ugyanis a gyakorlat az egyszeri félsikeres után még vajmi kevés, ráadásul a gyerekülés tuti most is gondot fog okozni a túlméretessége miatt.
A tankolást gecó módon csináltuk. Gábor nézte a tank visszajelzőt és ahogy telire ugrott oda löttyintettem még egy lityót oszt jónapot.
Az autóleadás Lisszabonban jól szervezett, öt perc és már ott sem voltunk.
Lisszabonban egy a baj, hogy nem szögezték fel a parkolóház falára azt a baromarcút aki a rent-a-car épületet tervezte. Ahhoz, hogy szintenként tízzel több autó férjen el benne olyan be-ki és le-felhajtókat csinált, hogy abban egy nissan micra is megszorul, nem hogy egy ekkora batár, mint ez a scenic. Ráadásul ebben a ütközésfigyelő rinyákológép nonstop óbégat: itt fog fájni, ott fog fájni.
A reptéren fenn a self checkin automata új szoftvert kaphatott, mert képtelen volt kiadni az egy foglalási kódra az összes boardingpass-t. Ötször végig kellett zongoráznom az adatokat, mire kiadta az öt cetlit.
Az önkielégítős csomagfeladáson megint megbuktam.
Kihagytam egy lépést, mert a csomagcetlit kinn kell elkészíteni és nem a szalagnál. Szerencsére ott volt az "idiótákat támogató fáradt tekintetű reptéri segítségnyújtó". Szegénynek fél tizenkettőre elbomlott az agya, a sok fatökűtől, aki képtelen megtanulni egy alig tíz lépésből álló csomagfeladást. Nekünk szerencsénk volt vele, mert beszélni már nem tudott és nem is akart.
Összesen két mondat jött ki belőle:
- vagy kiveszünk Gábor bőröndjéből két és fél kiló cuccot, vagy horpaszt a hitelkártyájára egy 50 eurós gödröt....
A másik mondata az volt, hogy
- ezt a szakajtó méretű gyerekülést vigyék az overszájzba, ami ide fél kilométer.
Nos kiszedtünk két kiló eztmegazt és azokat betömtük a gyerek rózsaszín elefánt bőröndjébe, és magunkban azt mondtuk kapja be az önkielégítős csomagfeladás. Itt nem úgy megy a dolog mint a kézi feladásnál, ahol a csomagrakodó sérvhatáráig átengednek nagyobb súlyt is ha a másik cumód könnyebb annyival hogy beleférjen a 23+23 kilóba.
Gáborral elrobogtunk overszájzosba, a női nem meg kivonult a presszóba, hogy legyen bennük elég folyadék a vizeléshez.
Akarjuk feladni az üléskét, de beelőz egy gyors fiúka aki a kordéján egy 25 x 30 x 30 as kis kockabőröndöt tol. Nézzük hogy mi a fenét keres itt a csóka ezzel a bonbonos dobozzal? A manus elkezdi felemelni a kordéról a dobozt, a karjain kidagadnak az erek. A szalag felé 15 centis lépésekkel totyog. Gábor megjegyzi: ilyen térfogatban ekkora súly az minimum uránium kell hogy legyen.
A srác ráemeli az átvilágítógépre a kis kockáját, és a gép - puff leáll.
Még egy bizonyíték arra, hogy az a doboz abnormális.
A kép szürreális az izmos kis kockát fogó manussal, az átvilágítógépet javítgató reptéri alkalmazottal, és a gyerekülést szorongató két idiótával.
Várakozunk jó negyed órát. Én közben nézegetem Gábor háta mögött a falon kirajzolódó csontvázában a valamikori törésekre utaló jeleket. :)
A TAP gépre történő felszállás ismét a távolságtartás jegyében történik.
Ez a légitársaság a biztonságos utaztatás érdekében annyira lecsontozta a szolgáltatásait, hogy velük utazni nem a legjobb választás. Akinek nem rohad benn a rendszerükben vouchere, az most válassza inkább a Lufthansá-t, vagy ha lesz rá lehetőség akkor a Wizzair-t.
A gépre szállás után az ellátás nulla.
A nulla feledhetővé válik ha fizetősen vásárolsz vagy businessen utazol.
Ocsmány dolog a covid jegyében kihagyni mindent, úgy hogy a fizetősség felülírja a saját intézkedéseiket. A Lufthansa legalább a kezedbe nyom egy palack vizet...
Frankfurtban a gépet az A26-ra fogadták, ami annyira kinn van ebben a járvány sújtotta világban, hogy a reptéri dolgozók is villanykordéval mennek el odáig takarítani. Azért nem mozgójárdán, mert az meg olyan lassú, hogy nem érnek ki a célterületre a munkaidő vége előtt.
A következő gépünk majd két és fél óra múlva indul az A54-ről, ami viszont frankfurti laposföld másik oldalágán van. Miközben sétálunk elhaladunk néhány mobil büfékocsi mellett, amelyeken a felhalmozott árú nagy része rövidesen a szemétben fog landolni, mert itt bizony senki sem vesz semmit, mindenki ballag a központi rész irányába. Kíváncsi lennék ki vesz meg egy olyan csomagolatlan sósperecet, ami vélhetően reggel óta kinn lóg egy ágasfán minden védelem nélkül. Ha nem lenne covid, akkor sem venném, meg, nemhogy most.
Frankfurt egy jó reptér, kár érte. Mosdók, wc-k egymást érik, a dohányosoknak is vannak büdi szobák elég szép számban.
A várakozás két órája nagyon lassan telik. Kisgyermekkel még lassabban.
Ez alatt az idő alatt a büfékben elköltöttünk annyi pénzt, amennyiből vehettünk volna egy csónakot a kis Dunára. Két motorral.
A Lufthansa gépen nem olyan fiatalkák és csinoskák az utaskísérők, mint a TAP-nál. Ott Hamupipőkék vannak, itt Ursulák.
Ettől függetlenül itt legalább adnak egy palack vizet, amit félre is teszek a jövő évre, mert addig még fogat sem fogok mosni, nehogy elillanjon a tíz eurós szendvics utóíze...
Summa summárum tíz óra alatt eljutni egy három és fél órányira levő célhoz, borzasztóan fárasztó dolog, különösen, ha a füleidet egy hobbitra tervezett szájmaszk gumija készül a homlokod közepére áthúzni. A jól megszokott könnyebb lélegzést biztosító szelepes maszk NEM használható a repülőgépeken.
Budapestre érkezve a reptéren kifejezetten jól szervezett csoport fogadja az utazókat.
Itt nem szeretném megvitatni a velük végeztetett procedúra miértjét - mert erre vannak más fórumok. Azt viszont amit kell csinálniuk, azt jól csinálják.
Szerintem nem voltunk a gépen száznál többen, de fél óra alatt végeztünk az adminisztrációval. A helyszínen dolgozó segítők kifejezetten kedvesek voltak, a rendőrség ott dolgozó munkatársai kulturáltak voltak, és tették a dolgukat a lehető leggyorsabban.
