Covid szempontból legbiztonságosabb helynek azt tartottuk ha olyan helyre megyünk, ami sok szabadtérrel rendelkezik. Ezért esett a választás Sintrára.
Az ingyenes parkolóban le akartuk tenni a kocsit, ahol egy "kéretlen parkolás segítő" akarta nekünk mutatni hova álljunk. Mi ezt agresszióként könyveljük el, ezért figyelmen kívül hagytuk a folyamatosan mobiltelefonáló vagy azt imitáló csöves csápolását. Mondtam Gábornak várjon a kocsiban majd én csápolok neki egy üres helyet.
Sikerült is egy éppen kiálló kocsi helyére odaállnom gyalogosan és felhívtam Gábort. Ebben a pillanatban pontosan ugyanúgy festettem, mint a másik csóka, akit mi kihagytunk ebből a beállós buliból.
Az autót letettük és csövi komát jól láthatóan arcon fényképeztem. A muki, amikor kiszúrta hogy éppen fotózom gyorsan lehajtotta a fejét és úgy folytatta a bohóckodást. Az autó ugyan biztosítva volt lopásra, de nekünk nagyon nem volt kedvünk fél napot feljelentéssel bíbelődni, így a csomagtartót nem takartuk el, sőt jól láthatóan tettünk egy fél zacskó rágcsát is az aljára, hogy nyilvánvalóan lássa, érték nem maradt a kocsiban.
A várak felé tartva még azon dióztunk, hogy fölé küldjük e a drónt csak úgy fenyegtősdiből, de aztán letettünk róla. Nem fogunk fél napot a helyi bűnözők rémítgetésével tölteni.
Másztam felfelé a vasútállomás felé, hogy fogjak egy tuk-tuk-ot. Szerencsém volt mert félúton belebotlottam egy L-es méretűbe, ami el tud vinni 3-4 felnőttet is.
Ez a tuk-tuk egy kétütemű, három kerekű, négyszemélyes gépállat. Nagyon büdös, tehát gyorsabban kell vele menni, mint amekkora a hátszél. A gyors vágta a rossz úton hangos sikolyokat vált ki az utasokból, miközben a motor hangos tukk hangokkal b@ssza fel azoknak az agyát, akik nem dobnak ki gyaloglás megváltásra 15-20 eurót. Aki gyalogol, az szagol.
A tuk-tuk buli tuti nem megy úgy ahogy covid előtt. Kevés a vendég így a tuk-tuk vezetője mindenkinek megadja a számát, amit manuálisan visznek be a mobilba. Névjegykártyára nem telik.
Gábor nem szeret írogatni. Mondja a srácnak hívj rám és el fogom menteni. Srác hív és megjegyzi: "most már örökké barátok maradunk". A helyiek vidámak, jókedvűek, élnek.
Ezt az elvarázsolt kastélyt egy dúsgazdag ember építtette. Akit a téma bővebben érdekel, az nézzen utána a neten, mert én lusta vagyok leírni.
A kastély kertjében több órás kirándulást lehet tenni, gyerekeseknek is kitűnő célpont. Van itt minden, ami az arra fogékonyaknak izgalmas. ÍVannak kis kastélyocskák tornyokkal, alagutak, barlangok, kutak amelybe le lehet menni, tavak, amelyeken át lehet gázolni száraz lábbal, és még ezernyi látnivaló.
Sajnos a covid miatt van egy pár dolog, ami le van zárva, de ezek száma aránylag alacsony a látnivalók mennyiségéhez mérten.
Ezen a pénteki napon elég sokan voltunk itt, békésen el voltunk egymás mellett. A maszk viselésével és nem viselésével nem voltak összetűzésék sehol. A zárt helyeknél mindenhol állt egy alkalmazott, aki kérte a használatát és felhívta a figyelmet a kirakott fertőtlenítőre.
Sintra ezen része felejthetetlen.
Egyszer majd ha újra visszatér a rendes életünk, akkor meg kellene néznem az itt levő többi csodát is.
Sintra után autóból megnéztük Cascais-t és Estoril-t, ahol tavalyi tapasztalataimra hagyatkozva nem éri meg megállni, mert a napibérem nem fedezné a pohár narancslevem árát.
Lentebb találtunk egy tengerparti kricsót - olyat ahol még az angolt is csak törve beszélik - és strandoltunk, meg tápoltunk egy nagyot.
Gubival a szemeink megcsigásodtak, mert bizony jár ide fürdeni néhány portugál hölgy is, akik nem feltétlenül bolo caco sütéssel keresik meg a napi betevőt, mondhatnám úgy is hogy naponta néha beteszik nekik és ebből egészen jól megélnek. Fotóm nincs mert bepanaszol a bikának és ülhetek törött lábakkal az aszfalton a kuka mellett.
Este öt évtized kihagyás után elmentem rollerezni.
Vigyorogtam mint akinek elment a sütije.
És még egy vidám szösszenet a roller használati utasításából, amit talán jobb lett volna angolul meghagyni:
