A kocsi fizikai átvétele három perc.
Lefényképeztem a négy felnit, hogy később legyen valami bizonyítékom, arra hogy a sérülést én okoztam vagy sem, ha netalán valami felmerülne velük kapcsolatban.
A lóerők közé csaptunk és Ponta do Sol-ig probléma nélkül eljutottunk.
A szálláshoz vezető utolsó két kilométer nem kezdő autóvezetőknek való. Az utca másfél autó széles és lejtése helyenként egy osztrák sísáncra hajaz. Felfelé.
Nos itt vagy fenn tartod a turbónyomást azzal hogy taposod neki, vagy elkezdesz visszaváltogatni, amíg van hova. Amikor nincs más mint az egyes, akkor üvöltő motorral csapatsz felfelé az utcán de nem tudsz felváltani, mert hiába olyan gyors a kezed és a lábad mint egy japán karatemesternek, a váltás ideje alatt a tonna bádog visszalassul és ott vagy ahol kezdted - egy éppen lefulladni készülő motornál. A másik bökkenő pedig az, hogy vannak szembejövők is néha. A képlet egyszerű: egy autó + egy autó > a másfél autószélességű utca. Tehát elmenni akkor fognak egymás mellett, ha az egyik lehajt az útról valamelyik kocsibeállóba. Ha van.
A szállásunk utcája a a "főútba" olyan szögben csatlakozik be amibe csak a másik irányból jövő tud behajtani. A minket fogadó Elizabete kinn vár minket a sarkon és jelzi, hogy menjünk pár métert feljebb és tolassunk fel az utcába. Nos ilyen manővert Magyarországon nem nagyon tanítanak, Madeirán viszont mindennapos. Az itt lakó gyerekek ezt már az anyatejjel szívják magukba.
Szóval áll az autó egy emelkedőn, az ülésedben fekszel a hátadon mint Gagarin a kilövés előtt. Taposod a féket, mert ha leveszed a lábad róla akkor a zuhanó vasgolyó sebességével elindulsz visszafelé a lejtőn. Rükibe teszed az autót és a fékről lelépve, a kormányt eszelősen tekered a kis utca irányába. Az autó meglódul, és ezerrel rohan neki a falnak. Gondolataid szétesnek, mert az őrangyalod azt ordítja fékezz, a melletted ülő, hogy kormányozz, a leendő szomszédod meg, hogy "zsabbawazsa!!"
Szóval ha a verdában nincs visszagurulás gátló, ha nincs benne erő, akkor mindezt neked kell valahogy hozzáadni hogy sikerüljön a manőver.
A lenti képen Guby Clio-ja készül lepisálni a házfalat. Tuti kan mert már levegőben van a jobb hátsó kereke.
Elizabete nagyon kedvesen fogad minket.
Néhány napja megkérdezte, hogy hol csináltatjuk a PCR tesztet. Miután megtudta, hogy a reptéren, megkérdezte miket vásároljon be nekünk, mert biz be leszünk zárva minimum este hatig. (6-8 óra hosszat)
Nagyon kevés dolgot kértem tőle, de így is szégyentelenül nagy csomag lett.
Elizabete bemutatta a házat, átadta a kulcsokat. Nagyon közvetlen volt, egyáltalán nem látszott rajta beteges félelem a covid-tól. Hordta a maszkot mindenki oszt annyi.
Távozása után gyermeteg örömmel vettük birtokba a házat.
Ez egy nagy ház. 200 négyzetméter, medencével, garázzsal, teljes háztartási felszereltséggel, több mint 180 fokos panorámával. Nem olcsó, de nem is olyan borzasztóan drága, de ez már az a szint, ahol nem teszik szóvá, ha meghívod magad egy italra a pazarul felszerelt bárszekrényből.
Tettünk-vettünk, pakolgattunk, de mindannyian feszültek voltunk a covid teszt miatt.
Ha valamelyikünk pozitív vagy akár csak fals-pozitív lesz, akkor biz jó darabig nézhetjük a panorámát, amit csúnyán bepiszkít a ház előtt álló két bérautóra kihajított pénz.
A teszt eredményeink este fél hatkor érkeztek meg, tehát durván hat-hét óra alatt lezavarták azt a folyamatot, amit nálunk két nap alatt képtelenek megcsinálni.
Hirtelen jött szabadságunkkal éltünk is, autóba pattantunk és csináltunk egy nagybevásárlást a Continente királyságban (szupermarket). Itt elég sokan voltak, de az emberek mindenhol tartották egymástól a távolságot. Ezt a dolgot is komolyan vették ugyanúgy mint azt, hogy a maszk akkor ér valamit, ha az orrunk is mögötte van.
Álltunk egy - szó szerint - púposan megrakott bevásárlókocsival a sorban, amikor jött két különálló fiatal mögénk. Az egyiknek a kezében levő két tétel szemmel láthatóan a vacsorája volt, a másik meg valami zöldségért ugorhatott le mert azt szorongatta a kezében. Intettem nekik hogy menjenek előre, mert a mi cuccunk nagyon sokáig fog tartani.
Érdekes volt ahogy meglepődtek, de elfogadták a lehetőséget. Amikor fizettek, mindketten kétszer is megköszönték a dolgot. Ők kaptak pár perc plusz szabadságot, mi meg egy kis jó érzést, hogy adhattunk nekik valamit.
Épphogy bepakoltunk a csomagtartóba, Guby telefonja megcsörrent. Portugál szám. Felveszi és három szót sem beszél. amikor irdatlan gyereküvöltés kezd hallatszani a telefonból. Nézünk rá bután, mire rájövünk, hogy ott áll valahol fenn a szállás környéken a reptéri szállító az elveszett gyerekülésünkkel. A gyereksírásból meg azt vontuk le, hogy biztos tovább tartott a munkaideje, mint a bölcsi zárás és útba ejtette azt mielőtt kihozta volna az utolsó csomagot.
Az eszelősen hangos sírás teljesen lenullázta Guby angol tudását, szétrázta a gondolatait így ahelyett hogy mi mentünk volna a szállító felé, inkább megadta neki a mi GPS pozíciónkat, hiszen helyiként a hirtelen beköszöntő esőben biztos könnyebben megtalál minket.
És így is lett.
Péntek estére nagy vonalakban a helyére került minden.
