Aki nem olvasta előző madeirás dolgaimat, az lehet hogy nem tudja, hogy itt reggel hétkor még sötét van. Aztán fellövik a napot az égre. Nem olyan hosszas az átmenet az éjszaka és a nappal között mint otthon, nem hagy oly sok időt azon lamentálni, hogy felkeljünk-e vagy visszafeküdjünk.
Reggel hétkor elindultam a fővárosba, ami azért bő harminc percre van a szállásomtól. Az utakon sehol senki. Kakaskukorékolás nincs, amelyik kutya ugat azt meg valószínűleg oldalba rúgják.
Keringek a város utcáin, meg-megállok érdekes helyeken és nézem az útrakelő embereket. Megpróbálom elképzelni, hova mennek, mi lehet a munkájuk, milyen életet élnek. Látom a fiatal nőket ahogy állnak a buszmegállóban várva a keskeny utcákon lefelé jövő, rozogának tetsző buszokat. Látom az építőmunkásokat, ahogy pakolnak le egy építkezésen és készülnek a napi munkájukhoz.
Öt perc múlva nyolc óra, szürke még minden. Ideje egy kávézót keresnem.
Madeirán - és úgy általában Portugáliában - számtalan kávézó, reggeliző hely van nyitva ilyenkor. Teraszaikra sokan kiülnek a reggeli kávéjukat és süteményüket elfogyasztani. A reggelt láthatóan nem a rohanás jellemzi - a munka megvár jegyében hörpölik a forró feketét.
Virtuálisan én is részt veszek ebben a játékban, keresek egy szemnek kellemes helyet és beülök egy kávéra, sütire én is.
Bekapcsolom az agyi maszturbátort és egy darabig úgy képzelem, hogy itt élek, enyém a bérelt nyaraló, enyém az A3-as, enyém ez az egész pillanat és éppen készülök dolgozni menni, ahol nem a napi idegeskedés, hanem a folyamatos előrehaladás a munkám.
Azt hiszem ez az a pillanat amit úgy hívunk, hogy kikapcsolódás.
Telefonom megcsörren, a varázslat ugrik. A kijelzőn egyik ügyfél neve. Nem tud róla, hogy nem dolgozom, ahogy az ügyfelek zöme nem tudja. Nem is mondom meg neki, megoldást keresek a problémájára. Ez a munkám - ebből tudtam pár perce egy álom buborékban üldögélni.
Jó lenne lassan munkába indulni. Innen - ide helybe.
Hogy én ezt eddig mennyi de mennyi embertől hallottam...
Kanyarogtam jó sokat a városban, néztem az iskolába tartó fiatalokat, a reggeli kocogókat, a járdát takarító boltost, meg minden mást, ami annyira elüt a mi életformánktól.
Amikor megtelt az emóciós csupor elindultam vissza a családhoz, hogy megtervezzük a mai napot.
A mai napon a fiatalok felmentek északra. Adtam nekik pár POI-t és megbeszéltük, hogy ebéd tájban találkozunk valahol.
Elautóztak Ponta Delgadába az utolsó "öreg utak" egyikéhez, ami nem esett még át turisztikai arcfelvarráson, mint a Seixal közelében levő. Itt sajna elmaradt az útkarbantartás, így az út le volt zárva. A linken látható kilátóig fel lehetett jutni, de ott betontömbökkel lezárták, az úttestre rengeteg kő volt ráomolva.
Innen a fiatalok felmentek még a Sao Jorge feletti kilátópontra, miközben mi lenn délen a rapidán igyekeztünk feléjük. (Lentebb az egyik képen láthatóak a reptér oszlopai. Ezek tartják a kifutópályát.)
Az északi oldal keleti felének egyik gyöngyszeme a Fortim do Faial. Legalábbis valamikor az volt. A hely közvetlen szomszédságában van egy lakóház, de a benne élők sem tudják - vagy merik - megakadályozni azt a rongálást, ami évről évre történik itt.
Amikor először láttam ezt a helyet, akkor mintha egy mesebeli bástyára kerültem volna. A lentebbi képen látható ágyúk, mind a helyükön voltak, a hely fel volt seperve, a bástya közepén álló házaska gondozottnak tűnt.
A dolog elhanyagoltsága nem írható kizárólag az elégedetlen vagy ittas fiatalok számlájára, valakinek ezt rendbe kellene tennie, mert ha így marad az csak újabb inger a további rombolásra.
A fenti erőd képei 2015-ből:
Ebédelni átgurultunk Porto da Cruz-ba, amit én már csak Punafalvának hívok a lentebb látható köztéri szobor miatt.
Többen állítják, hogy a szobor nem azt ábrázolja amit én gondolok, ami elképzelhető, de üzenem a női nemből kikerülő amatőr műértőknek, hogy én teljes bizonyossággal több ilyen izét láttam, mint ők, így ne próbálják nekem bebeszélni, hogy ez egy kagyló.
Na szóval Pun Porto da Cruzban sok etető van.
Mi ezen a napon Béla bácsit választottuk. (Vila Bela)
Az étel kitünő, a kiszolgálás kifogástalan, a tengerparti környezet meg feltesz az ebéd tetejére egy halom Áhh-Ohh-ot.
Tele hassal a Santanai mini skanzen jó választás.
A valamikori termelői piac alá "pince garázst" építettek, ami nagyon hasznos, hiszen ennek a helynek a közelében eddig nehéz volt parkolni.
Ági összefutott a nap során egy őstermelő bácsival, akitől nyolc euró értékben vásárolt mindenféle gyümölcsöt. Ezek zöme a "hű de finom" kategóriába tartoztak, nagyon kevés volt "brrr"
Innen folytatom majd ---->
